Az elmúlt héten és hétvégén több utánpótláscsapatunk is pályára lépett.
A Mátyás Auguszta edzette U12-es lányok Tamásiban szerepeltek és értek el 2 győzelmet, miközben az U14-as lányok Tóth László vezetésével hazai pályán őrizték meg veretlenségüket a felsőházban. Sneffné Ágoston Mónika U10-es tanítványai Lentiben játszottak a helyi illetve Vonyarcvashegyi lányok ellen. A fiúk U10-es korosztályú csapata Marczinka Csabával Zalaegerszegre utazott. A serdülő fiúk megfogyatkozva álltak helyt Baján, míg az ifjúsági fiú csapat Bácsalmáson aratott nagy arányú győzelmet. |
NEKA U23 – TUNGSRAM SE
32:30 (15:12)
Balatonboglár, 100 néző.
Jv.: Budai-Bock Krisztián László, Wenzel Tamás
TUNGSRAM SE: Szabó M. – Sass G., Füstös A. 5, Kovacsics F. 2, Hári K. 4, Péter B., Csordás M. 3/1, Csere: Balogh P. 1, Szabó G. 13, Bognár P. 1, Vadász M. 1, Márfi M. (kapus). Edző: Csalló Ádám.
A forduló előtt 6. helyen álló NEKA U23-as csapat ellen nehéz idegenbeli mérkőzésre számítottunk előzetesen.
Interjú Kálóczy Lászlóval
Nem csak a nagykanizsai kézilabdabarátok körében cseng jól és ismerősen Kálóczy László neve. „Káló” hosszú éveken keresztül védte többek között pécsi, zalaegerszegi és kanizsai férfi kézilabdacsapatok hálóját NBII, NB1/B és NB1 osztályokban. Bár véglegesen 2000-ben fejezte be az aktív kézilabda játékos pályafutását, és 10 éve már Siófokon él, a sportágtól nem távolodott el és szívesen emlékezik vissza a Nagykanizsán töltött 37 évre.
A téli pihenőt és felkészülést követően a hétvégén újra pályára lépnek felnőtt csapataink. A fiúk idegenben kezdenek szombaton, míg a lányok hazai pályán fogadják február 19-én vasárnap 15:00 órakor Szekszárd csapatát a Kanizsa Arénában. Edzőink így várják a tavaszt.
Baranyai Zsolt:
A téli pihenő után január 17-én kezdtük meg az 5 hetes felkészülésünket. Heti 2 alkalommal volt edzésünk, ezekben helyet kapott a fizikális, taktikai és technikai fejlesztés is.