Hévízi SK - Tungsram SE
28-30 (11-16)
Hévíz, 2023. április 22.
Vezette: Csupor Csenge Dr., Tóth Johanna
Tungsram SE: Dudora N. – Csivre V. 2, Kovács B., Szmodics D. 5, Szmerk L. 1, Krenner F. 12/6, Szmodics V. 6 Csere: Tóth V. (kapus), Andor N., Ács G., Balogh B. 3, Kovács D., Hári H. 1, Kálovics E., Kovarszki B.
Vezetőedző: Baranyai Zsolt.
A tabellaszomszédok zalai rangadójára sokan elutaztak Nagykanizsáról is. Talán ennek a támogató jelenlétnek is köszönhetően kitűnő rajtot vett a csapat, hiszen kiváló védekezéssel és remek támadásokkal egy szűk negyedóra alatt csak 1 gólt kapva, 7 gólos előnyre tettünk szert.
A Húsvéti szünet után 10 utánpótlás csapatunk is szerepelt az elmúlt hétvégén.
A pályára lépők közül a legfiatalabbak a Kanizsa Arénában játszottak Sneffné Ágoston Mónika, Kovács Boglárka és Sneff Ferenc edzőink vezetésével. Az U13-as lányok ezúttal is Zala vármegyében, Lentiben léptek pályára Füstös Attila irányításával. Az U15-ös lányok a felsőházban Tóth László edzőnkkel Alsóörsre utaztak. A serdülő korosztályú lányok Szabó Martinnal a kispadon hazai pályán őrizték meg dobogós helyezésüket. A Ramocsa Krisztián edzette U11-es fiúk Komlón, a Gilitsch Gergő irányította U13-as fiúk pedig Tapolcán vendégszerepeltek. Az U15-ös fiúk Csurgón folytatták a felsőházi küzdelmeket Rodek Attilával a kispadon. A serdülő fiúk Szabó Gergellyel, az ifjúságiak pedig Csalló Ádámmal egyaránt Kiskőrösön próbálták meg pontjaikat gyarapítani.
Kiskőrösi KSK - TUNGSRAM SE
30:37 (14:19)
Kiskőrös, 2023. április 15., 150 néző.
Vezette: Serfőző K., Serfőző R.
TUNGSRAM SE: Márfi M. – Sass G., Kovacsics F. 2, Balogh P. 2, Hári K. 8, Bognár P. 2, Csordás M. 3, Csere: Szabó G. 8/1, Vadász M. 7, Péter B. 1, Füstös A. 4, Szabó M. (kapus)
Edző: Csalló Ádám.
Listavezetőkét nem is lehetett más célunk a sereghajtó otthonában, mint a 2 pont begyűjtése. Az első 20 perc nem azt a játékot hozta, amit vártunk.
A hazaik megleptek minket, és folyamatosan futottunk az eredmény után.
Tungsram SE - Mohácsi TE 1888
25-30 (13-18)
Tungsram Csarnok, 2023. április 15.
Vezette: Redling, Uhrin
Tungsram SE: Dudora – Csivre V. 4, Balogh B., Ács G., Krenner 11/4, Andor N. 1, Szmodics V. 1 Csere: Tóth V. (kapus), Kovács B. 1, Szmerk 2, Szmodics D. 3., Kovács, D., Hári 2
Edző: Baranyai Zsolt.
A 2 héttel ezelőtti mérkőzéshez hasonlóan ismét az egyik bajnoki esélyes, a forduló előtt listavezető Mohács volt a lányok ellenfele.
TUNGSRAM SE – Hőgyészi SC
33:25 (14:8)
Nagykanizsa – Kanizsa Aréna, 300 néző
Vezette: Hajdu Tamás, Halász András
A hétvégén az utánpótláscsapataink közül 4 leány és 3 fiú csapat lépett pályára.
Az U10-es lányok Sneffné Ágoston Mónikával Zalaegerszegen játszottak. Az U12-es lányok Mátyás Auguszta vezetésével Harkányban szerepeltek 2 mérkőzésen. Tóth László U14-es tanítványai Csurgón szerepeltek és továbbra is vezetik a felsőházban a tabellát. Az ifjúsági lány csapat Baranyai Zsolt vezetőedzővel Lentiben elért nagyarányú győzelemmel a második helyen áll a tabellán. Marczinka Csaba az U10-es fiúcsapattal Szombathelyen szerepelt. A serdülő fiúk Szabó Gergely irányításával álltak helyt a bajnoki címre esélyes Hőgyész ellen. Az ifjúsági fiú csapat is a Hőgyésszel találkozott. Csalló Ádám csapata a Kanizsa Arénában egy jó hangulatú, izgalmas mérkőzésen győzte le a második helyezettet.
Alba Fehérvár KC U22 - Tungsram SE
34-22 (17-9)
Székesfehérvár, 2023. április 1.
Vezette: Sebestyén, Sebestyén
A mai napon a TUNGSRAM csarnokban sajtótájékoztatóra került sor, melynek keretében egyesületünk elnöke Farkas Tibor, együttműködési megállapodást írt alá a Pannon Egyetemmel és a Veszprémi Egyetemi Sport Clubbal.
Az együttműködés célja többek között, hogy a középiskolát befejező utánpótlás sportolókat sikerüljön a városban tartani azzal, hogy támogatást kapnak a Pannon Egyetemre történő bekerüléshez, illetve az egyetemen tanuló sportolóknak lehetőség nyílik Kedvezményes Tanulmányi Rend keretében teljesíteni tantárgyaikat. Cél továbbá, hogy az egyetemen tanulók számára széles körű sportolási lehetőséget tudjunk biztosítani.
Több utánpótlás csapatunk is pályára lépett az elmúlt hétvégén, többen közülük messzire utaztak, hogy lejátszák mérkőzéseiket.
Mátyás Auguszta az U13-as lányokkal Zalaegerszegen szerepelt a Körmend és Ajka csapataival szemben. Az U15-ös lányoknak egészen Győrig kellett utazni Tóth László edzővel, hogy megkezdjék felsőházi mérkőzéseiket. A serdülő lányok Szabó Martin vezetésével, az ifjúsági lányok pedig Baranyai Zsolt irányításával itthon játszottak a Dunaújváros csapatai ellen. Az U11-es fiúk Ramocsa Krisztiánnal Pécsett szerepeltek. Gilitsch Gergő az U13-as fiúkkal Siklóson járt.
MK Pelikán Siklós KC - TUNGSRAM SE
25:33 (13:21)
Siklós, 80 néző. Vezette: Herceg, Piller
TUNGSRAM SE:
Szabó M. – Sass G. 2, Kovacsics F. 6, Balogh P., Hári K. 3/1, Bognár P. 5, Csordás M. 10/2, Csere: Szabó G. 4/1, Vadász M. 1, Péter B. 1, Füstös A. 1, Márfi M. (kapus), Szólák D. (kapus).
Edző: Csalló Ádám.
Tungsram SE – SZISE U22
30-18 (14-10)
Kanizsa Aréna, 2023. március 26.
Vezette: Ihász, Pápai
NEKA U22 – Tungsram SE
36-22 (22-12)
Balatonboglár, 2023. március 19.
Vezette: Bien, Szűcs A.