Ez a weboldal is sütiket (cookies) használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik (cookies) használatát.

A LI19 III. osztályában szereplő ifjúsági csapatunk a szeptember 9-én Csurgón kezdte meg a bajnoki szereplését. A mérkőzést nagyon rosszul kezdtük, 11. perc után 7-2 állt az eredményjelzőn.

Sajnos a gödörből az első félidő további részében sem sikerült kijönni, állandósult a hazaiak 5-6 gólos előnye. A szünetre 17-11-es hazai vezetéssel vonultak a csapatok. A második játékrészt sokkal jobban kezdtük és pillanatok alatt lefaragtunk 3-4 gólt a hátrányunkból. A második félidő 16. percében pedig már döntetlen volt az eredmény (23-23). Ekkor a hazaiak ismét elléptek 3 góllal. Az 54. percben sikerült egalizálnunk és ezután a vezetést is megszereztük, amit végül nem engedtünk ki a kezünkből.

Csurgói NKC-Tungsram SE 31-32 (17-11)

Surman István edzőnk így értékelt a találkozót követően:

Őszintén szólva fogalmam sincs, hogyan nyertük meg ezt a mérkőzést. Az első félidőben minden létező hibát elkövettünk és a mentalitásunk sem volt megfelelő. A félidei szünetben véleményem szerint sikerült rendezni a fejeket, aminek a következtében hatalmasat küzdve sikerült egy körömrágós mérkőzést végül valahogyan megnyerni. Remélem megtanuljuk, hogy osztálytól függetlenük ezt a sportot csak maximális akarattal és koncentrációval lehet eredményesen játszani. A második félidőhöz gratulálok a játékosaimnak!


TÁMOGATÓK