Ez a weboldal is sütiket (cookies) használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik (cookies) használatát.

Utánpótlás felkészülési mérkőzések első osztályú csapatokkal

 

Az elmúlt hétvégén egyesületünk utánpótlása abban a megtiszteltetésben részesült, hogy a Tóth László edzette U 14-es lány csapatunk az őszi teljesítményének köszönhetően rangos felkészülési mérkőzésekre kapott meghívást Kozármislenybe.

Felkészülési partnereink az első osztályú U14-es bajnokság jelenlegi listavezetője és második helyezettje, a Kozármisleny SE és az Érd csapatai voltak. Tóth László vezetőedző összefoglalója a felkészülési mérkőzésekről:
„Az első mérkőzésünket a vendéglátókkal játszottuk, ahol a papírformának megfelelően 16:10- es hazai győzelem született. A 2x20 perces mérkőzés során fiatal játékosaink sok szép megoldással jelezték, hogy magasabb osztályban játszó ellenféllel szemben is végre tudják hajtani az edzéseken tanultakat. Bár a tudásbeli különbség a kozármislenyi lányok javára döntött, játékosainknak egyáltalán nem volt oka szégyenkezni. Az Érdi csapat ellen izgalmas, jó mérkőzésen 19:19-es döntetlent értünk el, amire nagyon büszkék lehetünk. A két mérkőzés során csapatunk felmérhette, hol tart az elsőosztályú csapatokhoz képest.”

Az eredmények és a mutatott játék igazi visszaigazolása a női utánpótlásnál végzett szakmai munkának.


TÁMOGATÓK